A szőrös chamulaiak húsvétja

Úgy alakult, hogy húsvétvasárnap egy részét a barátságtalan lakosairól és a fényképezési tilalommal védett szertartásaikról híres chamulaiak között töltöttem. 

Rosszul éreztem magam velük, de felejthetetlen nap volt.

Minden barátkozási kísérletem kudarcba fulladt: a részeg férfiak durvák voltak velem, a nőket  kizárólag a terményeik és termékeik
eladása érdekelte (a körmenet alatt is üzemelt a vasárnapi piac),a fiatalok meg leszartak vagy ellenségesen méregettek. A fotózást minden szituációban gyűlölték és tiltották. Volt aki azt mondta, pénz ellenében esetleg engedné, de ilyen ajánlattal sosem élek, valahogy mindig a fizetett szerelem jut eszembe róla.

A chamulaiak eleve elég furcsán néznek ki. 

A nők szoknyaként egy, leginkább az erdélyi csergére hasonlító, fekete, vastag gyapjúdarabot tekernek a derekuk köré, amit egy széles öv fog össze, és ez alól a fekete harang alól, mint két harangkötél lóg ki az alsó lábszáruk.  Egyébként, már amennyire ezt a vastag szőrös anyagot el lehet csinosan rendezni, elrendezik, és mindig ugyanúgy: elöl egy nagy hajtás és kissé lelóg az anyag, hátul meg felkap. Ehhez nyakig gombolt, a mellüket kihangsúlyozó színes blúzt viselnek, esetleg kardigánkákat és/vagy kendőket.

A férfiak is szőrösek, de rajtuk vagy egy fekete, ujjas valami van, vagy egy derék alá érő, két oldal nyitott, szintén övvel összefogott fehérszőrös lajbiféle. Mindkettőt nagy kalappal és szúrós tekintettel viselik.

Azt mondják, a chamulaiakat nem hódították meg annak idején a spanyolok, sem senki más, szokásaikat és morcos kedvüket a mai napig megőrizték a környéket ért viharok közepette. A hitéletükkel is így lehetnek valahogy; az, hogy mi az a szinkretikus kereszténység, náluk határozottabb módon kevesen demonstrálhatják.

A húsvéti körmenetet komoly durrogtatás vezeti be a templom előtt. A petárdázást erre a feladatra kijelölt, és a hosszú szertartás alatt láthatóan egyre részegebb arcok végzik:rövidre fűrészelt vascsövekből éktelen zaj kíséretében eresztik ki az ég fele a lövedékeket, amik hosszú füstcsíkokat húznak maguk után. Hasonló effekt céljából készítenek még két, hajlékony gallyakból font, nagyméretű madárketrec-szerűséget is, amikre előzőleg petárdákat szerelnek és az események egy-egy pontján működésbe hozzák őket: pörögnek, szórják  a szikrákat és durrognak, a frászt kaptam tőlük.

A körmenet a templom előtti, négyzetes területen zajlik, ahol kidolgozott liturgia szerint körbehordozzák az év közben a templomban, különálló szekrényekben őrzött sok szentet, valamint egy színes zászlóerdőt. A szentekkel báboznak kicsit (a szobrok köszöntik egymást, helyet cserélnek, ilyesmi); van virágszirom-szórás, táncos lépdelés, több mozgó zenekar, éneklés-mormogás, rengeteg füstölő és elég sok ital (úgy láttam, hogy a pálinkásüvegek a férfiak szőrös lajbijai alatt bújnak meg…). Előzőleg mindent felszórnak hosszú fenyőtüskékkel, aminek tisztító erőt tulajdonítanak, ezeken tapodtunk egész idő alatt.

Közben a tér közepén végig ülve őrködött vagy negyven-ötven idősebb asszony, láthatóan ünnepi módon öltözve: négyzetesre hajtott takarófélével a fejükön, sok színes szalaggal a hajukban, gyöngysorokkal a nyakuk körül. Körülöttük kólásrekeszek tucatjai, amiket nem nagyon tudtam hova tenni; arra gyanakodtam, hogy a gonosz Pepsi szponzorként befurakodott és behálózta ezeket a kemény embereket, de a valóság valószínűleg ennél szomorúbb: hiába kapható mindenhol sokféle helyi készítésű friss gyümölcsital, a helyiek egyszerűen imádják ezt az ipari szart.

A legérdekesebb rész talán az volt, amikor - miután minden kellék és szereplő visszatért a helyére - díjfizetés ellenében a vendégek is bemehettek a templomba. Az ajtóban egy magas, spanyolos arcvonású, sasorrú pap (?) állt, akinek a kezéhez a sok helyi be-és kilépő kisbirkaként odadugta a fejét, amit a férfi elnéző mosollyal és egy „legyen áldott” kíséretében megérintett. Benn nincsenek széksorok, se hagyományos értelemben vett főoltár. Az egyhajós hosszú belső teret megtölti az illatos füst; csoportokban imbolyog a mécsesek és a padlóra ragasztott gyertyák fénye. A beérkezők a gyertyák között a földön ülve-térdelve imádkoznak az egyes szentek sorba állított „szekrényei” előtt.

A hangulat ekkor már elég informális; csoportokban fecsegnek vagy imádkoznak,  a gyerekek rohangálnak, valahonnan mindig szól az élőzene (egy nem túl bonyolult dallamot ismételnek), és  az egész  valahogy  olyan családias. Láttam térdelve, gyertyák fényében, üres kólásüvege mellett mormogót, aki egyszer csak előkapta a hófehér mobilját és intézkedett egyet, majd folytatta az imát. 

Egy dologban nincs pardon: no foto, semmilyen körülmények között. Erre az utóbbira  (is) walkie-talkie-s megbízottak őrködtek az események alatt; engem is figyelmeztetett egy szőrös kabát, hogy tegyem el a gépemet, különben visznek az események ezévi főmegbízottja, az ún.  mayordomo elé, aki 50 000 pezóra is büntethet. Eltettem.

Vegyes érzelmekkel, eléggé kimerülve jöttem el. 

A chamulaiak húsvétjának ereje van, a templomuk misztikus és gyönyörű, és ezek az intim történések tényleg csak rájuk tartoznak.Teljesen megértem az averziójukat az idegenekkel, elsősorban a fényképezőgépesekkel szemben.


De azért jó lett volna néhány közelit csinálni...